Kedves Pisti!
A szó ne maradjon szó, csakugyan gyere el hozzám a legközelebbi jövőben. Nagyon szívesen látlak és várlak, mint mondtam. (Itt kuvasz sincs, nem úgy, mint bizonyos kertes házak udvarán.)
A múlt pénteki találkozás jó volt, azaz örültem, hogy megszületett, komoly szervezési sikernek könyvelhetjük el. Mégis zavart engem a vendéglő zsúfoltsága, no meg bizonyos személyek közelsége is, ráadásul nem volt nálam egy biciklilánc, hogy kitakarítsam őket bolsevik egyszerűséggel, avagy à la Cserszeg. Sebaj. Laci bátyád jó kedélyének én is sokat köszönhettem – bár mostanában nem szoktam elkenődni.
Na mármost, felbudai bán!
Amint már egyik levelemben megírtam volt, látogatásod előtt két-három nappal ne átallj abba a piros szekrénykébe (nem madáretető az, mint hinnéd!) egy néhány szavas levlapot bedobni, nehogy ebben a kies Zuglóban elkujtorogjak valamely szoknya után, vagy egyéb, Istennek tetsző dolgot cselekedni. A mondott napon pedig szedd a virgácsokat, és gyere!
Itt pedig tedd, felebarátom, a következőket:
A bejárati kapun kívül lóg a csengőtábla. A mi csengőnk mellett (Rácz) Piroska neve olvasható. Nyomd ama csengőt erőd fogytáig, és meglásd, érted megyek, mert humanitárius ember vagyok én, s mi az istennek jönnél föl gyalog a hetedikre, és miért fizetjük mi a tetemes pénzeket, ha nem azért, hogy jó barátunkat kedvünkre fuvarozhatjuk tulajdon liftünkön? He?
Erről a „he”-ről jut eszembe, Pisti, hogy add át üzenetemet Jutkának: *35 az a bizonyos verssor igazán csak a bolondság mián íródott, bár erősen hiszem, hogy erre a mentegetőzésre nincsen szükség. Az ember megőrül, ha nem játszhat.
Én is elmennék Hozzátok még a tavasszal, hogy együtt láthassam a Szentcsaládot. Szépen beszéltél a kislányodról, megsajdult a szívem.
Tehát várom lordságodat. (És előtted a levlapodat.) De ez nem jelenti azt, hogy ezek után ne tiszteld gyér, viharvert szakállamat!
Igaz szeretettel:
Szabó Pista
Ui. Az új földalattiról a Pillangó utcai megállónál kell leszállni. A Népstadion után. De jár a 19-es busz is, azt már kitapasztaltad.